Kutatók éjszakája 2025

Less be a beszéd mögé! Fejlődés, eltérés, szervek és műszerek

A Kutatók éjszakáján szervezett programunkon az érdeklődők három különböző állomáson  pillanthattak bele a beszéddel kapcsolatos vizsgálatokba.

Az első állomásunkon kipróbálhatták, ők hogyan mesélnek el képsor alapján történeteket, és megnézhették, hogy a gyermekek különböző életkorokban hogyan tudják ugyanezeket a történeteket megragadni és elmondani. Mi jelent még az adott életkorban általában kihívást, és mi az, ami már gördülékenyen megy.

A második állomásunkon úgynevezett nyelvultrahanggal figyelhették meg saját nyelvüket. Mit is jelent, hogy valami zárhang és hol képezzük? Mit takar valójában, hogy valami elől vagy hátul képzett magánhangzó?  Megfigyelhették, vajon miért kihasználtabb beszéd közben a nyelvhegy, mint a nyelvhát?

Az érdeklődők a harmadik állomásunkon nem tipikus beszélők beszédét hallgatva azt is megtapasztalhatták , hogy milyen változatos lehet a beszéd, mit és hogyan tudnak észlelni belőle. Szakértőkkel beszélgethettek arról, mi minden változik az egyes atipikus beszélői csoportokban a tipikus beszélőkhöz képest.